#2: "Fukai Mori" by Do As Infinity (eps 21-41)

:Fukai Mori:

Japánul:

Fukai fukai mori no oku ni ima mo kitto

Okizari ni shita kokoro kakushite'ru yo

Sagasu hodo no chikara mo naku tsukarehateta

Hitobito wa eien no yami ni kieru

Chisai mama nara kitto ima demo mieta ka na

Boku-tachi wa ikiru hodo ni

Nakushite'ku sukoshi zutsu

Itsuwari ya uso wo matoi

Tachisukumu koe mo naku

Aoi aoi sora no iro mo kidzukanai mama

Sugite yuku mainichi ga kawatte yuku

Tsukurareta wakugumi wo ko  ima wo ikite

Sabitsuita kokoro mata ugokidasu yo

Toki no rizumu wo shireba   mo ichido toberu darou

Boku-tachi wa samayoi nagara

Ikite yuku doko made mo

Shinjite'ru hikari motome

Arukidasu kimi to ima

Boku-tachi wa samayoi nagara

Ikite yuku doko made mo

Furikaeru

Michi wo tozashi

Aruite'ku eien ni

Tachisukumu koe mo naku

Ikite yuku eien ni

Angolul:

I'm sure that the heart i left behind

Still lies hidden in the heart of the deep, deep forest.

Exhausted, without the strength to search

People vanish into the infinite darkness.

If it's so small, i wonder if i can see it even now?

As we live on,

We lose a little bit more.

Shrouded in falsehoods and lies,

We stand frozen to the spot, unable to cry out

The days pass by and change,

Without us even realizing how blue the sky really is.

Overcoming that made-up scheme, we live the present,

And our rusted hearts begin to beat again!

 we can find the rhythm of time, we can fly once again

We live our lives

Wandering to the ends of the earth.

Believing (in you?), now i begin my journey with you,

In search of the light.

We live our lives

Wandering to the ends of the earth.

Closing off

The way back,

We walk on for eternity.

We live our lives standing frozen to the spot,

Unable to cry out, for eternity...

Magyarul:

 Mély erdő:

Biztos vagyok benne, hogy a szív, amit hátra hagytam,

Még mindig a szív mélyében lapul, mély erdőben.

Kimerülten, a keresés ereje nélkül,

Az emberek szertefoszlanak a végtelen 

Ha olyan kicsi, kíváncsi vagyok most láthatom-e. 

Ahogy élünk,

Egy kicsit többet vesztünk.

Eltakarni valótlansággal és hazugsággal,

Megfagyva állunk a felismerés előtt, nem tudunk kisírni

A napok telnek és változnak,

Anélkül, hogy észrevennénk, milyen kék is az ég. 

A legyőzés a kitalált cselszövés, élünk a jelenben,

És a rozsdás szívünk, újra dobban!

Ha nem találjuk meg az élet ritmusár, újból repülhetünk,  

Éljük az életünk,

Utazva a világ végéig.

Hiszek (benned?), az utamon veled,

A fény keresésénél.

Éljük az életünk,

Utazva a világ végéig

A lezárásig 

Az úton vissza, 

A végtelenségbe megyünk.

Éljük az életünk, megfagyva állunk a felismerés előtt,

Nem tudunk sírni, a végtelennek...